Ügyintézés a nyáron
Előre leszögezem, hogy lehetetlen. Ebben a bejegyzésben leírom az utolsó hónapomat, úgy ahogy. Nekem mindenképp tanulságos.
Még múlt év végén megnyertem egy pályázatot, ahol is ötleteket támogattak EU-s pénzből. Még december 8. előtt beküldtem a pályaművemet, majd vártam fél évet. Úgy május 15-16. lehetett, amikor megtudtam az örömhírt, a támogattak listáján vagyok. A szerződést megvártuk, és én elkezdtem írni a javított kiadást. Előre kértük a pénzt, tehát megírom az 5 oldalas vázlatot, majd szerződés, elkezdik utalni a pénzt, közben pedig én szorgoskodom, mert 60 napom van megírni a pályamű javított változatát. Nekik 15 a pénzem elküldéséhez.
Kb. másfél hónap levelezés és a pénz holléte után való kutatás után most ott vagyunk, hogy a javított változat már ott van náluk, a pénz a GESZ-nél, amit csak akkor utalnak, ha valamilyen főember visszajön a nyaralásból, ugyanis “sok” pénzről van szó, és nélküle nem merik átutalni. Már minden ott van náluk egy hete, aláírásra várok.
Emellett elkezdtem tanulni az angol középfokú nyelvvizsgámra a BME-nél. A nyelvtanfolyamra való jelentkezés egyszerű volt. Bementem az irodába, kitöltöttem a jelentkezési tesztet, és beiratkoztam. Azt mondták, hogy mivel későn jelentkeztem, nem biztos, hogy a csoport elindul. Minimum 8 ember kell, én voltam a 3. Aztán elmentem Ádámhoz, akinél már az a levél fogadott, hogy a csoport indul, mert jelentkeztek még, meg majd jönni fognak. Átutaltam a pénzt — életem első átutalása :) –, elküldtem az igazolást, és beiratkoztam. Megjöttek az adataim, boldog voltam.
A tanfolyam aVizsgaExtra/23 néven futott, a tanárom pedig Nagy Sándorné Kovács Szilvia tanárnő volt. Az első órára sajnos nem tudott eljönni a tanárnő, de semmi gond nem volt, bepótoltuk plusz órákban azt a kimaradt egy órát. Illetve kettőt, ugyanis a 21-ét is le kellett dolgoznunk, ha nem akartuk megszakítani a négynapos hétvégét. Ma volt az utolsó előtti nap.
Nagyon kellemes számomra a tanfolyam, pörgős, megfelelően hosszú, és a tanárnő is érti a dolgát. Furcsa mód a többiek nem aktívak, és majdhogynem csak nekem jár a szám. Néha félek, ki fog hátba szúrni egy tollal. Mindegy, akkor is kellemes, és furcsa mód élveztem a tanulást.
Mivel a Nyelviskola tanulói még április 6-áig jelentkezhettek még a nyelvvizsgára pótdíj nélkül, jelentkeztem. Az internetes űrlapot kitöltöttem, majd szóltam nekik, hogy 31-re szeretném a szóbeli vizsgámat, mert máskor nem jó. Következő hét kedden jött a levél, hogy beosztottak 26-ra. Nagyon örültem neki. Fél 5 volt, 5-ig nyitva vannak. Nem vették fel, másnap bementem megbeszélni velük a dolgokat. Mivel csak ügyelet van, és csak keddenként osztják be az embereket, kellett várnom még egy hetet. Vártam. Azt mondták, hívni fognak még aznap. 3–4 óráig folyton hívtuk őket, megint nem vette fel senki. Ma hívtak, az óra kellős közepén, hogy sikerült beosztani engem 31-re.
Mindegy, sikerült beosztani, ez a lényeg. Most pedig a következő heti tervem:
- 24. utolsó angolos napom. 12:15 után szabad vagyok. Lennék.
- 26-27. valamelyik nap informatika osztályzóvizsgám lesz, 11-12 évfolyam. Kaptam 25 tételt.
- 28. angol írásbeli
- hétvégén szóbeli tételek tanulása
- 31. angol szóbeli 11:20-kor
Emellett még el kellene olvasnom 3 könyvet, meg kellene írnom az olvasónaplót belőlük, el kellene olvasnom egy német szöveget, gyakorolnom kéne, és megértenem azt, és emellett meg kellene tanulnom 15-ig egy egyoldalas német szöveget Budapestről.
Szeptember elsején pedig indul a tanév, és nekem ~700 diáktársam elé kell kiállnom (+ pár szülő), és előttük mondani valami köszöntést és tájékoztatót mint az év IDB elnöke.
Már kevesebb mint két hetem van hátra.
1 Comment