StD techem-lelkem

Onnan belülről

Van, hogy az ember elgondolkodik egy kicsit, nézelődik, és egyik pillanatról a másikra megváltozik a hangulata. Átgondolja, mennyit ér, mennyit ér másoknak, mit ért el, és mire van esélye. Mert ugye ezért élünk, hogy minél többet elérjünk.

Ma többször is átéltem ilyen hangulatváltozást. Kell, hogy az ember mellett legyen ilyenkor valaki, aki segít egy kicsit átvészelni az adott időszakot, és elterelni a figyelmet. Ehhez olyan ember kell. Na de nálam ki az?

Próbálok barátokat szerezni, próbálok egyáltalán ismerkedni. Eddig még nem sikerült elérnem azt, hogy valaki legyen annyira hű a másikhoz, hogy megvéd, ha kell. Pedig szeretnék ilyet. Tudom, hogy nehéz, és tudom, hogy sok idő kell hozzá, de türelmetlen vagyok. Ilyen vagyok.

Néha nem tudom, hogy mit csináljak. Van ilyen, ez van. Kicsit beletörődő ez a bejegyzés. Most úgy is érzem. Kell valami ok. Önmagam nem elég.

Megjegyezném, hogy az első és utolsó bekezdéseid zárómondataiból következik, hogy nem vagy életben. Ezek szerint inkább hagyd abba az önsajnálatot…

Az önmagában nem baj, hogy nem tudsz integrálódni a társadalom egy olyan részletébe, melybe kívülről nézve jó lenne. Nem egyértelmű ugyanis ettől még az, hogy belülről nézve is jó.

Az utolsó pár sor arra vonatkozik, hogy néha nem elég a saját akaratom arra, hogy kihúzzam magam a szarból.
A második résszel pedig egyetértek, én is így gondolom.