A Hang
Azaz én. Tegnap este 8-tól egész fél 11-ig volt élvezhető a hangom, és persze fizikai valóm a Fővárosi Önkormányzat Városligeti Műjégpálya (sic!) egész területén. Az a csoda, ahová én iskolába járok kibérelte a pályát, és odaszalasztotta az iskolát, ünnepeljük ott a farsangot. Én vállaltam a programok bemondását a hangdobozokba, hogy mindenki időben odaérjen a program helyszínére.
Maga a pálya jó, nagyon sokan szeretik, élvezet rajta korcsolyázni, miután megszoktad a göröngyöket, amelyek egy kicsit elveszik az ember kedvét a kezdetekkor. Mivel a hangomnak be is kellett törnie a központi rendszerbe, én és pár rádiósnak jelentkező társam megkerestük a stúdióst. Nagyon, nagyon, nagyon unszimpatikus, kimozdíthatatlan emberke. Többször is megpróbáltuk elérni azt, hogy adja át a helyét a két srácnak, akik emiatt jöttek el. Rá még visszatérek.
Szóval megkaptam a mikrofont, kipróbáltuk, ment. Közben elkezdtük beengedni az embereket, hogy átöltözzenek, helyezzék magukat készenlétbe, míg a jege takarító csodák befejezik a munkájukat. Nos, befejezni nem fejezték be a munkájukat, de lementek a színről. Mivel az igazgató azt mondta, hogy ha nem takarítják le 2x-is a pályát (legalábbis én ezt hallottam abból, amit az igazgatóhelyettesünkkel beszélt – mert mit is kell csinálni az egész elején? fecsegni). Naszóval ha nem takarítják le a jeget többször is, akkor annak bokatörés lehet a vége.
Rohantam vissza a ‘feletteseimhez’ bent, hogy mi van akkor, ha a böhöm gépek eltűntek, de a pálya még nam tiszta, és már a gyereksereg magáévá teszi. Kaptam a parancsot, hogy használjam a mikrofont. Használtam. Persze utána kiderült, hogy “ez már tiszta”, és felmehetnek, ráadásul milyen jogon írom felül a főmester (igh.) parancsát. Talán mert nem hallottam? (Imádom a kotnyeleskedő fenékbepacsi tesitanárokat.)
Az elején nagyon érdekes volt beszélni a fekete pamacsba magam előtt, majd egy másodperccel visszahallani a hangomat, mindeközben kigondolni azt, hogy mit is kéne mondanom. Hogy úgy fogalmazzak, nem hallottam magamtól a gondolataimat.
A zene a hangszórókban mindig szólt, ahhoz, hogy szóhoz jussak, ordítanom kellett valamit a mikrofonba, hogy a baambabéla a csúszka – mondjuk laptop – előtt lehalkítsa a zenét, és hallható legyek. Eleinte inkább odamentem a bódéja elé, és integettem neki. Nem értette. Utána szóltam neki, de az az idő, mire be is tudtam mondani… Elegem lett az egészből, megvártam a végét a számnak, és amikor lehalkította magának a zenét, csakis azért, hogy a 100 forintért (ami nem tudom mennyire jogos/legális) megvett(!) számkérés szövegét bemondja, akkor fogtam magam, és mielőtt felolvasta volna a jegyzetecskéjét, én megszólaltam. Nagyon szerethette :P.
Visszatérve arra a 100 forintra. Nevetségesnek tartom, hogy még a fizetése mellé – valószínűleg a zsebébe – szed pénzt. Milyen jogon? Ezért van ott! Ezért kapja a fizetését! Nagy valószínűséggel ezért nem adta át a 2 fiúnak a placcot, ezért volt olyan makacs. Legközelebb megnézem, hogy ez most hogy, s mint.
Az a 60000 forintos kütyü, mondhatni URH rádióadó, ami a hangomat a stúdióba továbbította, az egy egész kellemes kis eszköz volt. A pálya legtávolabbi pontjából is be tudott sugározni – ha úgy álltam. Mivel az én felelősségem volt a kütyüre való vigyázás, ezért nem is mertem felvenni korcsolyát, kint álltam a pálya szélén, onnan ordibáltam. Körülbelül 1 óra után döntöttem úgy, hogy 2 leányzó kíséretében körbemegyek – cipőben.
Páran furcsán néztek rám, de mikor nem? Úgy érzem, hogy az a 6 kör nekem bőven elég volt, ha korcsolyázni szeretnék, elmegyek valakivel, mint pár hónapja kétszer is megtettem. Közben elég sok program beindult, sokszor hallattam a hangomat, és meglepődtem azon, hogy tudok valamit nyekegni akkor is, ha nem tudok gondolkodni. Nemsokára az iskolai rendezvényeken is a bemondó/konferáló szerep fog nekem jutni, szóval itt az ideje, hogy belejöjjek.
Mit mondhatnék? Élveztem!
1 Comment